Megszünteti a kormány a kötelező munkahelyi orvosi vizsgálatot

Semjén Zsolt az éjszaka nyújtotta be a törvényjavaslatot.

A munkáltatók és a munkavállalók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében a munkaköri alkalmasság vizsgálata tekintetében általános jelleggel megszűnik a kötelező orvosi vizsgálat – ezt tartalmazza az éjszaka a parlamentnek a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott

„A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat – írja az atv.hu.

Jogszabály meghatározhat olyan munkaköröket és foglalkozásokat, amikor a továbbiakban is kötelező lesz az orvosi vizsgálat, illetve a jogszabályon túl a munkáltató is előírhatja ugyanezt a saját döntésével. A munkáltató mindkét esetben továbbra is ingyenesen köteles biztosítani a munkavállaló munkaköri alkalmassági vizsgálatát.

A törvényjavaslat indoklásában az áll: „A változó életviszonyok a jogszabályok folyamatos felülvizsgálatát, tartalmának újragondolását igénylik. Az új szabályok megalkotásakor azonban olyan intézkedéseket kell tenni, olyan javaslatokat kell kidolgozni, amik az emberek hétköznapi ügyeinek intézését egyszerűbbé tudják tenni”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet