Megszüntetik január 1-jétől az újszülöttek SMA-szűrését

Jövőre nem lesz ingyenesen elérhető az újszülötteknél a gerincvelői izomsorvadás, az úgynevezett SMA szűrése.

Amióta 2022 novemberében elindult a szűrés, kilenc csecsemőnél mutatták ki a gerincvelői izomsorvadást, mielőtt még megjelentek volna a tünetek.

Mindannyian meg is kapták az életmentő génterápiát. Minél hamarabb kezdhetik el az orvosok az eljárást, annál nagyobb esély van arra, hogy a beteg gyerek is a többi csecsemőhöz hasonlóan fejlődjön – adta hírül az RTL Híradó.

„A kezelőorvosoktól értesültünk, hogy a program befejeződik december 31-én. Elég megdöbbentő volt, mert azt hittem, hogy elindult valami, ami innen kezdve, már halad a maga útján, de nem" – árulta el az RTL Híradónak Buday Krisztina, az SMA Egyesület elnöke.

Az egyesület – amely megdöbbent a döntésen – levelet írt az országos kórházi főigazgatóságnak, amelyben a program folytatását kérték. El szeretnék érni, hogy az SMA-szűrés is kötelező legyen minden újszülött számára.

A Belügyminisztérium a hírre reagálva közölte, hogy a szűrőprogramra eddig több mint 400 millió forintot költött a tárca, most feldolgozzák a szűrések adatait, amelyekből levonják a következtetéseket és azok fényében döntenek a szűrőprogram esetleges folytatásáról.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek