Megszüntette a nyomozást a rendőrség a korábban feljelentett szombathelyi végrehajtó ügyében

Czeglédy Csaba tett feljelentést még júliusban hivatali visszaélés gyanúja miatt, ám a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény. A képviselő jogorvoslattal élt a rendőrség határozatával szemben.

Még idén júliusban számoltunk be Czeglédy Csaba feljelentett egy szombathelyi végrehajtót 2025. July 17. 09:31 arról, hogy Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentett egy szombathelyi végrehajtót. A politikus szerint a végrehajtó törvénysértő módon határozta meg egy lakás értékét, amivel jogtalan hátrányt okozhatott az adósnak és a végrehajtás kezdeményezőinek egyaránt.

Czeglédy akkor azt írta, egy Derkovits városrészben található, beköltözhető 54 négyzetméteres lakás esetében a végrehajtó 16,8 millió forintban határozta meg a becsértéket, ami 400 ezer forint alatti négyzetméterárnak felel meg.

A képviselő szerint ez messze elmarad a jelenlegi piaci áraktól, amelyek a térségben 600–720 ezer forint/négyzetméter között mozognak. Czeglédy úgy látja, az alacsony értékmegállapítás szándékos lehetett, és szerinte egyértelmű, hogy ez az eljárás az amúgy nehéz helyzetben lévő adós vagyonának méltánytalan csökkentését eredményezi.

Az üggyel kapcsolatban szombat reggel közölt újabb fejleményeket Czeglédy, aki Facebook-posztjában azt írta, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást az ügyben. "A nyomozást ugyan elrendelték, ami azt jelenti, hogy szerintük is felmerült a hivatali visszaélés bűntettének gyanúja, majd azonban a végrehajtót mentegetve mégis arra jutottak, hogy a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény" - írta a politikus.

A képviselő bejegyzésében idézte a rendőrség határozatát is, mely szerint "a végrehajtó kötelességszerűen, a hatáskörének megfelelően intézkedett, a végrehajtási cselekményeket a rá vonatkozó jogszabályi előírások pontos betartásával foganatosította, a hivatali helyzetéhez fűződő jogokat szabályszerűen gyakorolta (…) senkinek nem okozott jogtalan hátrányt."

Czeglédy a rendőrség határozatával szemben jogorvoslattal élt, így most az ügyészséghez került az ügy.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet