Megtalálták a Hortobágy-Berettyó főcsatornában eltűnt doktorandusz hallgató holttestét

A Hajdú-Bihar megyei rendőrség közölte, valóban a másfél hete eltűnt férfit találták meg.

Megtalálták annak a 25 éves fiatalnak a holttestét, aki még másfél héttel ezelőtt tűnt el a Hortobágy-Berettyó főcsatornán Püspökladány közelében, Hajdú-Bihar megyében, írja a tenyek.hu.

A portál szerint a debreceni egyetem doktorandusz hallgatójának holttestére, aki három társával együtt végzett halbiológiai kutatásokat, amikor elromlott a csónak motorja. Eleveztek a zsilipig, ahol a csónak elejébe befolyt a víz majd elsüllyedtek. A férfit feltehetően azért nem találták meg azonnal, mert lerántotta egy örvény, a teste pedig belesüppedt az iszapba.

A haon.hu értesülései szerint a rendőrség péntek este vehette le a körözést az eddig eltűntként kezelt egyetemista fiúról. A lap kereste a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik elárulták, a holttestet azonosították, így derült ki, hogy a szeptember 30-án eltűnt Máté holttestét találták meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló