Megtalálták Szolnoki Bence holttestét az Ozora Fesztivál közelében

A férfi a rendezvény helyszíni csapatának tagja volt.

Szomorú hírt közölt vasárnap az O.Z.O.R.A. Fesztivál hivatalos Facebook-oldala: megtalálták Szolnoki Bence holttestét a fesztivál területén kívül, egy kukoricásban.

A közlés szerint Bence a fesztivál helyszíni csapatának tagja volt, ezért elvesztése különösen súlyosan érinti a szervezőket és a közösséget. „Egy kollégánkat és közösségünk egyik tagját veszítettük el” – írták.

A szervezők szerint az építés időszakában a munkatársak nap mint nap együtt dolgoznak és élnek, így Bence is szerves része volt annak a csapatnak, amely az O.Z.O.R.A. Fesztivál létrehozásán dolgozik.

A fesztivál részvétét fejezte ki Bence családjának és hozzátartozóinak. A halálának körülményeiről és okáról a fesztivál közleménye nem tartalmaz információt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek