Megyünk a télbe, jönnek a mínuszok, a hét végén hó a magasban

Szombaton a hegyekben hózápor is lehet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében.

Fokozatosan hűl az idő a jövő héten. A hét elején még akár 10 fok felett is alakulhat a hőmérséklet, a hétvégén viszont már jócskán hideg lesz mindenhol. Olyannyira, hogy a hét közepétől mínuszokra is készülni lehet hajnalban.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult időre van kilátás. A nap első felében helyenként, délután több helyen fordulhat elő eső, estefelé a Dél-Dunántúlon nagyobb mennyiség is várható. A szél megélénkül, a Dunántúlon időnként megerősödik. A leghidegebb órákban 3–8 fok lesz. Hétfőn napközben még 7–14 fokig melegszik a levegő, de ez a maximum.

Kedden egy hidegfront vastag, összefüggő felhőzete lassanként délkelet felé vonul. Mögötte általában hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, de nyugaton még napközben is lehetnek felhős körzetek. Elsősorban délen és keleten valószínű szórványosan eső, záporeső. A szél főleg a Dunántúlon nagy területen erős lesz. Kedden a legalacsonyabb hőmérséklet 3–8, a legmagasabb hőmérséklet 8–13 fok között alakul.

Szerda hajnalra sokfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, amelynek nagy része napközben megszűnik, így sok helyen várható hosszabb-rövidebb napsütés. Néhol előfordulhat szitálás. A minimum-hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5, a maximum-hőmérséklet 7 és 12 fok között várható. Szerdán legkevesebb -1, maximum 12 fokra kell számítani.

Csütörtökre virradóra is sokfelé képződik köd és rétegfelhőzet, amelynek egy része napközben is megmaradhat. Csak kisebb körzetekben lehet több-kevesebb napsütés. Szórványosan szitálás is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon sok helyen megélénkül, néhol megerősödik a szél. A leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 5, napközben 6 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken helyenként, főleg délkeleten süthet ki a nap. Elsősorban nyugaton és északon szórványosan eső, zápor valószínű. A minimum-hőmérséklet 1–6, a maximum-hőmérséklet 5–9 fok között várható. Pénteken 1 és 9 fok között ingadozik majd a hőmérséklet.

Szombaton elsősorban a Dunántúlon fordulhat elő szórványosan eső, zápor, a hegyekben helyenként hózápor. Több helyen megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon időnként megerősödik a szél. A hőmérséklet mínusz 2 és 9 fok között valószínű.

Vasárnap nem valószínű számottevő csapadék. A minimum-hőmérséklet mínusz 3 és plusz 4, a maximum-hőmérséklet 3 és 8 fok között várható – olvasható az előrejelzésben.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás