Mekkora botrányt ér egy áldoktori a Schmitt-bukta után?

Jávor Benedek szerint sokat, mégis alig piszkálta meg az országos sajtó ingerküszöbét az a csata, amit a zöldhatóság "necces" végzettségű vezetője ellen folytat - egyelőre eredménytelenül.

A helyesírással komoly küzdelmeket folytató, majd másolt doktorijával csúnyán elcsúszó köztársasági elnökünk, majd a KDNP-s Semjén Zsolt plágiumügye után egy újabb, magyar nyelvtörésben szintén járatos vezető került nemrég az ellenzék célkeresztjébe. Tolnai Jánosné dr. Szatmári Katalin az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgatója, akiről az átlátszó.hu énekelte meg még márciusban, hogy amióta a hatóság élére került, azóta a szerv működése kritikán alulivá vált, többen felháborodással beszéltek a kinevezéséről, és volt olyan, aki egyenesen azt mondta, még azzal sem bízná meg, hogy iratokat vigyen át egyik szobából a másikba. De a legérdekesebb az, hogy az új nagyfőnökasszony iskolai végzettségével finoman szólva is akadnak gondok.

Tolnai Jánosné. Doktor? (Fotó: kormany.hu)
kormany.hu

Legfőképpen az, hogy díszdoktoriját egy olyan intézménytől kapta, ami Magyarországon nincs akkreditálva. A Pro Deo University már az internetről összevadászott infók alapján is izgalmas képződménynek tűnik: weboldaluk szerint az egyetemet

a múlt század hetvenes évei elején alapította egyházi egyetemként a New York-i Ortodox Egyház

, de ma már a fenntartója a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége. Ez a hosszú tulajdonnév olyan szépen hangzik, hogy beleolvad a szív, mégis érdekes, hogy a Wikipedián csak magyar nyelvű szócikk létezik róla (ellentétben a Máltai lovagrenddel, amit a magyar állam is elismer), és Google kereséssel sem igazán esnek le róla releváns, kézzelfogható találatok. Pedig ők magukat terület nélküli államnak tartják, amit állításuk szerint

a világ számos állama elismer.

Schmuck Andor, lovagparancsnok

Magyar nyelvű oldalukon azt is írják még, hogy a közel ezer éves rendnek

háromezer lovagja és dámája több, mint 70 országban tevékenykedik. A rend struktúrája a történelem során alig változott. Élén Nagymester áll, aki jelenleg a portugál Prince José Manuel Costa da Veiga Cosmelli, helyettese az altábornagyi rangú magyar Prof. Popper György Gróf, aki egyben a Rendi Szövetségen belüli Szuverén Ciprusi Rend ügyvezető nagykancellárja.

Az elvileg nemzetközi rend tagjai között amúgy van egy csomó hazai politikus és nagy ember, például Schmuck Andor, Bárándy Gergely MSZP-s országgyűlési képviselő, vagy az In-Kal Security vezetője, ifj. Lasz György. Ezek után meg sem lepődünk, hogy a "rend" a társrendek és partnerek között jegyzi például a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokságot. A privátkopó.hu egy korábbi cikke szerint többen csak bohócklubnak, illetve gittegyletnek titulálják a szervezetet.

Hogy ezek után ki mennyire veszi komolyan őket, az egyéni belátás kérdése. Mint ahogy az is, hogy aki az ő "egyetemükön" tanul, az mennyire veszi komolyan a diplomát, amit tőlük kap. Mondjuk a szervezet több, sajtóban megjelent írásra reagálva nem is tagadja, hogy oktatási intézményük nincs akkreditálva Magyarországon, bár az ezt követő érvelésük már inkább megmosolyogtató:

a világ egyetemeinek 99,99%-a nem akkreditált Magyarországon. Mégis tanulnak ezeken az egyetemeken hallgatók, így magyar hallgatók is. Ha mondjuk a Yale-en, vagy a Columbián, vagy éppen Oxfordban végez az adott hallgató, amely egyetemek szintén nem akkreditáltak Magyarországon, akkor azoknak a hallgatóknak hamis diplomájuk van?

Még szerencse, hogy a Pro Deo University promóvideója tényleg olyan, ami után azonnal, mindent hátrahagyva rohanni akarunk a tanulmányi osztályukra (ha van olyan), és jelentkezni a felvételijükre (ha van olyan):

De visszakanyarodva: a zöldhatóság vezetőjének doktori címe tehát erről az egyetemről eredeztethető - miközben az nincs is itthon akkreditálva. Ez a súlyos baklövés persze nem a PDSU hibája, hanem a szóban forgó állami intézmény vezetőjéé, aki azt gondolta, hogy ezzel elsunnyoghat, és aki ellen pont emiatt már jó ideje reménytelennek tűnő csatát folytat Jávor Benedek. A korábbi LMP-s, most már Együtt-PM-es képviselő blogján Rémálom a Zöldhatóságnál címmel valódi szappanoperát ír a témában és annak vonzáskörzetében, különösen ez és ez a bejegyzés izgalmas, ha valaki nem akarja az összeset végigolvasni, de fel akarja venni a ritmust.

Doktori nélkül dolgozni fasza!

Magyarul ma dolgozhat a közigazgatásban, fontos pozícióban, környezetvédelmi főhivatal vezetőjeként olyan ember, aki homályban tarthatja, honnan van diplomája és doktorija, majd amikor önéletrajzát nagy nehezen végre közzéteszi (amit az átlátszó.hu-nak sikerül csak kipasszíronzia belőle, azt is csak egy perrel), akkor olyan villamosmérnöki kar bukkan fel benne, ami sosem létezett, és olyan külföldiül hangzó nevű egyetem, ami nincs akkreditálva. A Pannon Egyetem környezetirányítási szakértő szakához, ahol 2007-ben Tolnai Jánosné jó minősítéssel végzett, márpedig alapdiploma szükséges, de ilyenje a jelek szerint nincsen.

Hát itt tartunk most. A legszomorúbb a történetben mégis az, hogy míg egy nagyon "látható" közméltóság (mármint az államfő) ugyan elbukik egy necces doktorival - igaz, ehhez is jó sok víznek kellett lefolynia a Dunán -, addig egy kisebb szervezet áldoktoris vezérigazgatója továbbra is pozícióban maradhat. Mert ő nem annyira kézzelfogható, nem annyira érdekes, és amúgy sem ismerős a neve. Vajon hány aranytojást tojó állami szerv élén ülnek még képzetlen, de legalább simulékony haverok?

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet