Meleg lesz kedden, de az Alpokalján vihar és jégeső is jöhet

Narancssárga figyelmeztetést kapott Vas és Győr-Moson-Sopron megye.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd reggeli térképe szerint öt megyére narancssárga, azaz másodfokú riasztást rendelt el.

"Kedd hajnalban az északkeleti határvidéken egy-egy intenzívebb záporhoz kis eséllyel újra társulhat dörgés, villámlás. A nap második felében főként az északkeleti és az északi megyékben, valamint a Nyugat-Dunántúlon alakulhatnak ki zivatarok, amelyekhez viharos szél (óránkénti 60-90 kilométeres, néhol ennél is erősebb) és jégeső társulhat (akár nagyobb méretű jéggel). Egy-egy gócban nagyobb mennyiségű (általában 10-25, esetleg 25 milliméternél is több) csapadék hullhat" - írja az MTI.

Az előrejelzés szerint ugyanakkor hőség is lesz: a legmagasabb hőmérséklet többnyire 29 és 33 fok között várható, ugyanakkor északkeleten néhol csupán 27, 28 fok valószínű.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás