Zbigniew Ziobro, Lengyelország volt igazságügyi minisztere hétfőn az X-en közzétett bejegyzésében írta meg, hogy ő és a felesége azok, akik menedékjogot kaptak a magyar kormánytól - írja a Telex.
"Úgy döntöttem, hogy igénybe veszem a magyar kormány által számomra biztosított menedékjogot a Lengyelországban tapasztalható politikai megtorlások miatt" – írta az X-en hétfőn a volt igazságügyi miniszter.
A volt lengyel igazságügyi minisztert azzal gyanúsítják, hogy még a Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása idején igazságügyi miniszterként szervezett bűnözői csoportot alapított és irányított.
A szervezet a gyanú szerint akár több mint 150 millió złotyt (13,8 milliárd forint) is elsikkaszthatott. A gyanú szerint Ziobro az áldozatsegítésre és bűnmegelőzésre létrehozott Igazságosság Alapból vehetett ki pénzt. Ha a politikust elítélik, akár 25 év börtönt is kaphat.
Ziobro tavaly még Gulyás Gergely mellett beszélt egy konferencián és Orbán Viktorral fényképezkedett, aki szerint a Brüsszel-barát lengyel kormány politikai hajtóvadászatot indított a lengyel jobboldal ellen.