Merkel: "véget nem érő, örök kötelesség a nácik áldozataira emlékezni"

"1945. május 8. a felszabadulás napja. Ezzel véget ért a náci diktatúra és az a civilizációs törés, amelyet a soá jelentett."

Véget nem érő, örök kötelesség a nácik áldozataira emlékezni - emlékezett meg a második világháború európai befejeződésének 76. évfordulójáról szóvivője útján szombaton Angela Merkel német kancellár.

"1945. május 8. a felszabadulás napja. Ezzel véget ért a náci diktatúra és az a civilizációs törés, amelyet a soá jelentett" - tudatta a kancellár üzenetét Steffen Seibert a Twitteren.

"Továbbra is örök felelősségünk, hogy életben tartsuk azoknak a millióknak az emlékét, akik a nemzeti szocialista zsarnokság évei alatt veszítették életüket" - nyomatékosította a német kormány vezetője.

Frank-Walter Steinmeier német államfő szintén az emlékezés fontosságát hangsúlyozta. "A nácizmussal és az igazságtalanság és a bűn emlékével szembenézni nem gyengíti a demokráciánkat, hanem éppen ellenkezőleg, megerősíti ellenállóképességét" - fogalmazott a Német Szövetségi Köztársaság elnöke.

A náci Németország 1945. május 8-án feltétel nélkül letette a fegyvert a nyugati szövetségesek előtt, s ezzel az európai hadszíntéren befejeződött a világ eddigi legpusztítóbb háborúja, amelyben legalább 70 millió ember veszítette életét.

A soá, vagyis a holokauszt a nácik által "a zsidó kérdés végső megoldására" kitervelt, ipari léptékű tömeggyilkosság volt, amelyben legkevesebb hatmillió zsidó embert öltek meg, elpusztítva az európai zsidóság jelentős részét.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet