Mersevátnál fogtak menekültet, Pápánál a csempészt

A Vas megyei egyenruhások az elmúlt 12 órában egy határsértőt tartóztattak fel, valamint a Veszprém megyei rendőrökkel együttműködve két embercsempészt fogtak el.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya Székesfehérvári Osztályának információi alapján az egyenruhások Mersevát térségében fogtak el egy személyt, aki egy ukrán forgalmi rendszámú személygépkocsiból kiugrott.

A sofőr a helyszínről továbbhajtott, a gépjárművet a Veszprém megyei rendőrök Pápa térségében megállították. Az intézkedés során megállapították, hogy a gépjárművet egy ukrán állampolgár vezette, az autóban pedig még egy ukrán állampolgár tartózkodott a sofőrön kívül.

A Mersevát térségében elfogott személy a rendőri intézkedés során azt állította, hogy szír állampolgár, azonban sem személyazonosságát, sem magyarországi tartózkodásának jogszerűségét nem tudta hitelt érdemlően igazolni, ezért őt a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A két ukrán állampolgárral szemben, őrizetbe vételük mellett a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. - írja a police.hu .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek