Mint a mesében, fehér őzbakot fotóztak Tokaj mellett

Egy hobbi természetfotós készítette a képet.

Magyarországon csak elvétve látható fehér színű őzbak, nagyon ritka. Az ilyen állatok a közhiedelemmel ellentétben nem albínók, a szemük nem piros, a színűket pigmenthiány okozza.

Egy magyar hobbi természetfotósnak, Hogya Istvánnak pedig most sikerült egyről fotót készítenie Tokaj mellett.

A fehér herceg - ( Jó látni ,hogy ép és egészséges ez a különleges bak :) )

Közzétette: Hogya István – 2021. március 20., szombat

Ezek az állatok nem védettek, a népi babona szerint mégsem éri meg a fehér trófea: az a vadász ugyanis, aki egy fehér őzet vagy fehér szarvast lő ki, egy éven belül meghal – tartja a mondás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű