Mészáros Lőrinc hálás a volt feleségének

De „Andival” nagyon boldog. „Bár kicsit nagy a sajtóérdeklődés” az irányukba.

Idén Mészáros Lőrinc került A 100 leggazdagabb Mészáros Lőrinc immár a leggazdagabb magyar 2021. June 10. 07:06 magyar listájának élére. Az üzletember 445 milliárdos vagyont tudhat magáénak, mint mondja, vállalatának sikereit a gyerekeinek is köszönheti.

Mészáros Lőrinc és felesége tavaly szeptemberben jelentették be, hogy elválnak. Harminchat évet töltöttek együtt, és – ahogy az üzletember mondja – békében, korrekt módon oldották meg a különválást.

Az üzletember elmondta az Indexnek, hogy sosem feledi az együtt töltött időt. Mindig hálás leszek ezért a három és fél évtizedért – mondta. Azóta újra rátalált a szerelem, méghozzá Várkonyi Andrea személyében.

Az elmúlt időszakban akaratunkon kívül kissé nagy a sajtóérdeklődés irányunkba, de Andival nagyon boldogok vagyunk – mondta az Indexnek Mészáros Lőrinc.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű