Mészáros Lőrinc-ösztöndíjat hirdetett a Honvédelmi Minisztérium

Aztán javították, de így is sokatmondó a baki.

Ösztöndíjat hirdetett az ELTE-n a Honvédelmi Minisztérium a Magyar Honvédség személyi állománya utánpótlásának biztosítására – írta meg az rtl.hu.

A kiírás címében még helyesen Mészáros Lázár-ösztöndíjról beszélnek, ám a szövegben már Orbán Viktor kedvenc oligarcháját, Mészáros Lőrincet említik, mint az ösztöndíj névadóját. 

A hibát később észrevették és kijavították, most már a kiírás szövegében is az 1848-49-es szabadságharc hadügyminiszterének neve szerepel. Az internet azonban nem felejt, a Google tárolójában továbbra is megtekinthető az eredeti változat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű