A kormány óriásplakátos kampányának „sikerét” jelzi, hogy Magyarországon sikerült a „migráns” szót szitokszóvá tenni.
Ennek a nyelvi jelenségnek – és sok minden másnak is – példája a 444.hu által közzétett videó és esetleírás.
Ezek szerint a 28 éves, magyar állampolgár B. - mint minden évben egyszer-kétszer - és barátja, a skót J. Magyarországra látogattak. B. szüleit is felkeresték, akik Szombathelyen élnek.
Városban vezetve aztán véletlenül nekikoccantak egy leparkolt Fiat Puntónak, letörték annak visszapillantó tükrét. Az autót J. vezette. (A jobbkormányos járműhöz szokottak nehezen mérik fel a másik oldalnyi távolságokat.)
20-25 méter után megálltak, hogy rendezzék a biztosítós papírokat, de ekkor már körülöttük volt egy társaság, akik láthatóan nem békésen akarták megoldani a helyzetet. Mivel a sofőr nem beszélt magyarul, B.-nek támadtak, egyikük többször megütötte, fojtogatta, gyomrozta, trágár jelzőkkel illette, miközben bőszen ment a migránsozás.
Ez utóbbi valószínűleg azért került elő, mert J. – aki mellesleg orvos Skóciában - nemcsak hogy angolul beszélt, de bőre is egy árnyalattal sötétebb.
Az írás szerint a szombathelyi rendőrök elég gyorsan kiértek, és sikerült lenyugtatniuk a kedélyeket. Igaz, a verekedő támadó addigra eltűnt.
A sértettek átadták a videót a rendőröknek, de azok nem látták megalapozottnak a gyűlöletbűncselekményt, így garázdaság ügyében indult nyomozás.
Az incidenst kiváltó letört visszapillantó értéke kb. 10-15 ezer forint.
Frissítés:
A videón látható társaság képviselője szerint a 444.hu felvétele személyiségi jogokat sért, és ezzel egyetértett YouTube is, ezért a cég a felvételt elérhetetlenné tette. Ha újabb információnk lesz az ügyről, visszatérünk rá.