A vasútállomás felől érkező Mercedes vezetője a Szelestey utcából balra akart kanyarodni, a piac felé.
- Piros lámpánál álltam, egy busz előtt. Láttam, hogy zöldre vált a lámpa és elindultam. Jobbra figyeltem a kereszteződésben, amikor balról az autóm orrának ütközött a Fiat és átperdítette a két tonnás autót az ellenkező irányba. A feleségemet elvitték a mentők, a biztonsági öv miatt zúzódásokat szenvedett – válaszolt kérdésünkre a szlovák rendszámú Mercedest vezető magyar férfi.
A Fiat vezetője szintén elmondta, szerinte mi történt.
- Kőszeg irányába tartottam és zöld jelzésnél haladtam át, amikor jobbról elém hajtott a Mercedes – elevenítette fel a középkorú férfi.
Fedélzeti kamera egyik autóban sem volt.
Az biztos, hogy egyszerre nem lehetett zöld mind a két sofőrnek a jelzőlámpa. A Mercedes vezetője azt mondta, hogy a mögötte álló busz is elindult a zöld jelzésre, majd megállt a balesetet észlelve, de a helyszínelőket már nem várta meg a sofőr, mert „menetben volt”. A férfi szerint a buszsofőr is alátámasztotta az igazát és őt keresi meg, mint legfontosabb szemtanút.
A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt rendőri irányítás mellett haladt a forgalom. A csúcsidőben nagy torlódás alakult ki.
Rendszeresen visszatérő probléma, hogy sok gyalogos és járművezető nem tudja, hogy a rendőr utasítása felülírja a jelzőlámpát. Röviden: ha rendőr irányítja a forgalmat, akkor az ő utasításait kell figyelni, nem pedig a jelzőlámpát, vagy a jelzőtáblát.
Most is akadt olyan sofőr, aki azért hajtott szembe a forgalommal, mert neki zöldet mutatott a lámpa, az úttesten „mutogató” rendőrt pedig kikerülte volna. A képünkön látható autó vezetője kénytelen volt a tolatási képességeit is bemutatni, ha már a karjelzéseket nem sikerült elsajátítania.
