Orbán Viktor tényleg a budai Várba költözik

A minisztériumok egy része vidékre megy. Hende Csaba például Székesfehérvárra.

A hírt az új kormányszóvivő, a Hír TV-ből szerződtetett Kurucz Éva közölte az MTI érdeklődésére. A Miniszterelnökség, mint új, és a korábbinál sokkal több feladattal és hatalommal bíró minisztérium a Sándor-palota mellé, Karmelita kolostor épületébe teszi át a székhelyét.

A Karmelita kolostor
orszagalbum.hu

Nem azonnal, a költözést 2016. március 15-ig bonyolítják le. Orbán Viktor felkérte Hende Csabát, hogy vizsgálja meg a honvédelmi minisztérium Székesfehérvárra telepítésének lehetőségeit, Fazekas Sándornak pedig a földművelésügyi minisztérium Debrecenbe költözésén kell jól elgondolkodnia. Mindkét miniszternek 2016. március 15-ig van erre ideje.

Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek ennél kevesebb ideje van, neki a tárcához tartozó vidékfejlesztési államtitkárság Kecskemétre költözését kell előkészítenie ez év végéig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet