Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese az M1-en nyilatkozott, ahol elmondta, kormányzati támogatással idén csaknem hárommilliárd forintból több mint 90 strand újul meg, ezek közül több mint hatvan a Balatonnál található. Idén a strandok alapinfrastruktúra-fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, nem egy-egy nagyobb beruházásra koncentrálnak, hanem a kisebb strandokra is jutott forrás. A belföldi vendégek is készülnek már a nyárra, az elmúlt egy hónapban több mint húszezer foglalást tettek már. Ez azt jelenti, hogy 25 százalékkal több a rendelésállomány a három nyári főszezoni hónapra most, mint egy hónappal korábban volt. A tavalyi év hasonló időszakához képest ez még mindig elmaradást jelent, de már egyfajta óvatos optimizmust mutat – mondta. via propeller.hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!