Már elég valószínű, hogy távoktatásban kezdődik a következő tanév, de mit szólnak ehhez az egyetemisták és főiskolások?

„Nagyon ki fogom verni a balhét akkor. Ez egy okádék ötlet” - mondta egyikük.

Leginkább még csak pletyka szinten beszélhetünk róla, hogy szeptembertől rendesen megnyitnak-e az oktatási intézmények, vagy marad-e minden online.

Májusban még az volt a hivatalos álláspont, hogy a pandémia visszaszorításának köszönhetően a 2020-21-es tanév már az iskolákban kezdődik. Aztán június óta egyre gyakrabban pedzegetik, hogy őszre várható a vírus második hulláma, így talán az iskolák sem nyitnak ki.

Kedden a Népszavávak már azt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy amennyiben a járványhelyzet újabb intézkedések meghozatalát teszi szükségessé, intézményi, helyi vagy regionális szinten kezelik azokat.

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ épülete.
nyugat.hu

Habár a lap szerint az EMMI úgy készül, hogy normál munkarendben kezdődik majd a tanév, mégis úgy tűnik, hogy a teljes oktatási szféra készenléti állapotban várja a fejleményeket.

És mit szólnának az egyetemisták, főiskolások ahhoz, ha szeptembertől online kéne folytatni a tanulást?

A hat megkérdezett ismerősünk közül egyik sem örülne neki túlzottan. De lássuk, miért nem?

Ha folytatódna az online oktatás, még jobban érvényesülne, hogy a szorgalmasoknak áll a világ. Sajnos a szociális kapcsolatok kiépítésének sem kedvezne, ami az egyetemi évek alatt az egyik legfontosabb feladatunk lenne, hogy később a munka világában könnyebben boldoguljunk. Nem hiányzik az újabb, állandó frusztráció sem a mindenféle technikai bakik miatt. Nehezebb kérdezni, aktívan koncentrálni.

– Az Universität Wien hallgatója

A magyar embereknél (általában) már kezd betelni a pohár. Úgy gondolom, kevésbé fogják betartani az általános előírásokat akkor, ha megint felüti a fejét a vírus. Ami az oktatást illeti, valószínűnek tartom, hogy megint igénybe kell venni az online felületeket. A múlt félévi esetleges hibáinkból tanulva, talán a következő alkalommal jobban fel leszünk készülve, és ezt az oktatók nevében is bátran ki merem jelenteni.

- Az ELTE Savaria Egyetemi Központ hallgatója

Nem örülnék neki, mert így nagyon egyszerű csalni és sokan úgy mennek át, hogy fogalmuk sincs a tananyagról. Egyrészt az egyetemi tanárok hozzá nem értése az online tanításhoz, maga az oktatás kivitelezhetősége videochat formában, nulla szociális élet – ezek zavarnak a legjobban.

– A Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója

Nekem nagyon rosszul esne. Amúgy is csak az első évemen vagyok túl ezen az egyetemen, és ebből a második félév már távoktatásban zajlott. Éppen azt szeretem az egyetemi életben, hogy van pörgés, aktív a közösségi élet, aktívak a diákkörök, sok érdekes és hasznos előadáson vehetünk részt, a szakmában elismert emberrel találkozhatunk. A közszolgálatin ráadásul kiemelt szerepe van a kapcsolatépítésnek, ami így távoktatásban gyakorlatilag nulla.

– A Nemzeti Közszolgálati egyetem hallgatója

Nagyon ki fogom verni a balhét akkor. Ez egy okádék ötlet. Mit gondolnak, hogy majd fél évet csúszok, mert nekik éppen víruskodni van kedvük? Folyamatosan tolódnak a gyakorlati tárgyaink. Nem fér bele még egy ilyen félév.

– Az ELTE Savaria Egyetemi Központ hallgatója

Nehéz volt, hogy nem találkoztam a szaktársakkal, különösen vizsgaidőszakban, mikor együtt kellene szenvednünk és nyugtatnunk egymást a szigorlati terem előtt. Helyette otthon ültem a konyhában, járkáltam fel-alá, majd egy kis képernyőn keresztül kellett fejhallgatóval a fejemen, „félig kiöltözve” tételt „húzni”. A vizsgákon könnyű volt csalni. Ez nyilván könnyebbség a diáknak, de tanulmányi szempontól nem túl szerencsés, és bár most vészhelyzet volt, később ez nem lesz fenntartható ebben a formában. Több tárgyat beadandóval kellett teljesíteni a fizikai részvétel helyett, amire már az egész évfolyam panaszkodott, mert mindenki úszott a beadandókban. Sok apróság volt, rengeteg e-mail, amit stresszes volt követni minden tantárgynál külön. Nem szeretném így folytatni a következő félévben, minden könnyebbség ellenére sem.

– A Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet