Az onkológiai tömb első emeletén dr. Nagy Lajos, a szombathelyi Markusovszky kórház vezérigazgató főorvosa meghatározó pillanatnak nevezte ezt a mostanit, hiszen egy olyan háromdimenziós, a sugárterhelést csökkentő modern CT-készüléket sikerült beruházni, amilyenből egész Magyarország területén csak kettő található.
A komplex műszer 300 millió forintba került, aminek kifizetésébe a megyei önkormányzat is beszállt.
Szócska Miklós államtitkár a CT-berendezés szakmai bemutatása előtt még méltatta pár szóban a szombathelyi kórházvezetést, majd közölte azt is, némileg leválva a témáról, hogy az egészségügyben végrehajtott béremelésnek jövőre lesz a folytatása, és hogy ezzel azt akarják elérni, hogy kitartsanak az egészségügyi dolgozók, mert a társadalomnak szüksége van rájuk. Hozzáfűzte: az ilyen jobb beruházások, a jó infrastruktúra is erősítheti a küldetéstudatot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!