Ismét jachtparkolót festett a külügy épülete elé a Momentum

„A jövőben sem fogjuk szó nélkül hagyni a korrupciót.”

A párt pénteki akciójával utalt egy augusztusi megmozdulásukra, amikor a Momentum TizenX aktivistái segítettek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek, hogy mindig találjon parkolóhelyet. A kormányzati válasz erre az volt, hogy a gyámügyet küldték rájuk – derül ki a Momentum legfrissebb FB-bejegyzéséből. Azt írják, „ez az eset is azt mutatja, hogy a korrupt fideszes elit retteg az új politikai generációtól!” - írja az atv.hu.

Orosz Anna és a  Momentum ifjúsági szervezetének tagjai újra luxusjacht-parkolót festettek a Külgazdasági és Külügyminisztérium parkolójába, hogy, mint mondták, a nyáron Szijj László milliárdos jachtján nyaraló Szijjártó Péter miniszter tudja, hová parkoljon. "Nem hagyjuk megfélemlíteni magunkat! Kiállunk a szabad véleménynyilvánítás mellett, és a jövőben sem fogjuk szó nélkül hagyni a korrupciót, legyen szó oligarchák jachtján való nyaralásról, eltiltkolt luxusvilláról, vagy haveroknak juttatott milliárdokról." - írja a Facebookon a Momentum.

A nyáron már egyszer felfestettek egy ilyen jelet a parkolóba a Momentum aktivistái, ami miatt az egyik 17 éves fiú ellen gyámhatósági eljárás indult. A vízbázisú festékkel és stencillel fölfestett jelet a Fővárosi Közterület-fenntartó 4500 forintért eltávolította, ennek ellenére eljárás lett az ügyből, a 17 éves fiút és szüleit behívták a rendőrségre, ahol azzal is megfenyegették őket, hogy gyámhatósági eljárás is indulhat ellenük, ami aztán el is indult. - közli a 444.hu.

Jachtparkoló
civilhetes.net

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet