Montenegró már a strandok nyitását készíti elő

Május 18. a bűvös dátum.

A 620 ezres Montenegróban egy nap alatt 319-ről 320-ra nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. A SARS-CoV-2 vírusfertőzés következtében hatan haltak meg, és 153-an már kigyógyultak a betegségből. Május 4-től a tervek szerint újra felvehetik a munkát a taxisok, és a tömegközlekedés is megindulhat azokon a településeken, ahol nincsenek regisztrált fertőzöttek. Szintén május 4-től nyithatnának újra a kisebb üzletek, a múzeumok, a fogorvosi rendelők, valamint a szépségszalonok, május 18-tól pedig kinyithatnának az éttermek, a bevásárlóközpontok és a strandok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek