Most biztos nem lesz békecsúcs, de majd később talán igen - mondja Putyin szóvivője

Trump és Putyin is úgy nyilatkozott, most nem gondolnak a találkozó megrendezésére, de nem zárják ki, hogy a későbbiekben lesz orosz-amerikai csúcs.

Nem zárja ki egy jövőbeni csúcstalálkozó lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök, ez következik nyilatkozataikból - jegyezte meg pénteken Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára.

"Igen, Trump elnök kijelentette, hogy jelenleg nem gondol a csúcstalálkozó megrendezésére. Ugyanakkor az elmúlt két napban többször megismételte, hogy nem zárja ki egy ilyen csúcstalálkozó megtartását" - mondta a Kreml szóvivője.

"Ezt a nézetet osztja Putyin elnök is, amit ő maga is elmondott tegnap, amikor a média képviselőivel beszélt" - tette hozzá.

Rámutatott, hogy a csúcstalálkozóval kapcsolatban senki nem állapodott meg annak pontos időpontjáról, így nem is beszélhettek róla, "ebben a tekintetben nagyon nehéz lett volna meghiúsítani azt, amiről nem volt konkrét megállapodás".

"Sem Trump, sem Putyin - ők maguk is ezt mondták - nem akarják az időt vesztegetni, nem akarnak pusztán a találkozó kedvéért összeülni" - hangsúlyozta Peszkov. Mint fogalmazott, a csúcs csak abban az esetben lehet eredményes, ha a két ország külügyminiszteri szinten elvégzi a szükséges munkát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet