Most már aztán tényleg azt ígérik, hogy csütörtökre megjön a hó

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint már nem kell sokat várni az első komolyabb havazásra. Erre a jövő hét közepén lehet számítani, főként a nyugati országrészben.

Szerdán nagyrészt erősen felhős időre van kilátás, szórványosan alakul ki eső, zápor, a hegyekben hóesés. Mérsékelt marad a változó irányú szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között valószínű.

Csütörtökön többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, és többfelé várható eső, zápor. A hegyek mellett északnyugaton, nyugaton síkvidéken is havazásba, hózáporba mehet át az eső. Az északkeletire, északira forduló szél nagy területen megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

Így
Mészáros D. Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás