Mostantól akár Ön is létesíthet stratégiai forródrótot Orbán Viktorral

Újabb nagy lépés az emberiségnek: a saját bevallása szerint is analóg beállítottságú miniszterelnök lekopizta Gyurcsány Ferenc módszerét, elindítja chatcsatornáját.

Bár az utóbbi időben a nyakkendőjét hawaii mintás pólóra cserélte az Adrián Orbán Viktor, a pihenés mellett azért továbbra is igyekszik időt szakítani a munkára.

Erről árulkodik az a Facebook-posztja is, amivel ledobta a digitális atombombát az internet népére.

„Lépj kapcsolatba velem!” szlogennel jelentkezett Magyarország miniszterelnöke, és most itt nem holmi társkereső hirdetésre kell gondolni, hanem elindul a chatcsatornája, ahol rendszeresen személyes üzenetet küld majd követőinek az ország sorsát érintő legfontosabb kérdésekről, ahogy fogalmazott: „stratégiai forródrótot létesítünk egymás között”.

Innentől aztán már teljes joggal tehetjük fel a szállóigévé vállt összehasonlító kérdést, miszerint: "Gyurcsány jobb vót'?" Ugyanis jó néhány évvel korábban a politikától nemrég visszavonult ex-miniszterelnök is próbálkozott hasonlóval a Facebookon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet