Szombathelyen a Rumi út egyik parkolójából hajtott volna ki a Rumi útra egy dobozos kisteherautó, de nem vette észre, hogy neki balról egy motoros érkezik. Az autó elejével meglökte a motort, amitől a motoros elvesztette az egyensúlyát, és elesett. Úgy tudjuk, hogy a motoros férfinek a térde sérült meg, ezért mentőt hívtak hozzá, akik kórházba szállították. A Rumi út érintett szakaszát le kellett zárni a baleset idején.
Van, akinek a rendőrautó sem akadály
Több baleseti helyszíni tudósításunknál beszámoltunk már róla, hogy az autósok nagyon sokszor minden logikát és rendőri jelzést önként felülírva próbálnak meg áthajtani a lezárt baleseti helyszíneken. A mostani balesetnél percek alatt több olyan autós is volt, aki nem csak a fentieket nem tudta értelmezni, de valamiért azt sem sikerült, hogy vajon miért áll keresztben az úton bekapcsolt megkülönböztető jelzéssel több rendőrautó egy olyan helyszín előtt, ahol láthatósági mellényes emberek, mentők sürögnek-forognak, és roncsok vannak az úton, de a keresztben álló rendőrautó mellett elhajtva
én csak továbbmegyek arra
indokkal úgy érezték, hogy őket ez nem zavarja.Előbb egy tanulóvezető oktató vezette be a tanítványát a mentő elé, ahol már nem sikerült elférnie érthető és előre látható okokból, később egy taxi kerülte ki félig a padkán a rendőrautót, majd egy személykocsi kerülte ki a másik rendőrautót, ahol még tényleg a szembejövő sávban volt annyi hely, hogy egy autó elférjen, de ez
furcsa módon
a mentők elhaladására volt fenntartva.