Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogyan történt a nyőgéri halálos baleset, annyi biztos, hogy egy szlovák rendszámú kamion egy 64 éves segédmotor-kerékpáros férfi előzésébe kezdett, közben a motoros árokba hajtott, és életét vesztette.
A kamionos megállás nélkül továbbhajtott, őt Sárvár közelében állították meg a rendőrök, akik több szemtanút is meghallgatnak, vizsgálják, hogy érintkezett-e a kamion a motorral, az utat teljes szélességében lezárták Bejcgyertyános és Nyőgér között.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye:
Egy kamion és egy segédmotoros kerékpár ütközött a 8639-es számú úton.
Az elsődleges információk szerint egy tehergépkocsival közlekedő férfi elütött egy segédmotoros kerékpárral közlekedő nyőgéri férfit a 8639-es számú úton, Nyőgér település határában 2015. május 19-én 16 óra 40 perc körüli időben, majd megállás nélkül továbbhajtott. A 64 éves férfi a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A szemtanúknak is köszönhetően a rendőrök a bejelentéstől számított tíz percen belül intézkedés alá vonták a keresett járművet, és igazoltatták annak vezetőjét.
A helyszíni szemle jelenleg is tart, a Sárvári Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják a baleset körülményeit.