Meghalt egy motorversenyző a Dakaron

A vasárnapi szakasz felénél bukott.

A vasárnapi szakasz felénél bukott a Dakaron Paulo Gonçalves portugál motorversenyző, akit mentőhelikopterrel kórházba szállítottak, ám nem tudták már megmenteni az életét, írja az Index az Autosport.com információira hivatkozva. Gonçalves balesete helyi idő szerint délelőtt 10 óra után történt. A helyszínre mentőhelikopter érkezett, ahol többször is megpróbálták újraéleszteni a férfit, majd pedig a Layla kórházba szállították, ott mondták ki a halál beálltát. A 40 éves Gonçalves a 13. Dakarján indult az indiai gyártó, a Hero színeiben, és 46. helyen állt összetettben. Négyszer volt a legjobb tízben, és 2015-ben második lett. A Szaúd-Arábiában tartott Dakar-rali hetedik szakaszát rendezték vasárnap a szombati pihenőnap után.

Meghalt egy motoros a Dakaron
blikk.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek