O’ Horten (Belvárosi Savaria Mozi)
A furcsa cím ezúttal nem egy újabb kedvesen hatásvadász Walt Disney-animáció vicces állatfiguráját takarja, hanem egy 67 éves norvég mozdonyvezető, Odd Horten nevének rövidítése. Bert Hamer mozija ennek a skandináv masinisztának a nyugdíjba vonulását és pihenőideje első napjainak, heteinek a történetét meséli el. Vajon van-e értelme egy ennyire hétköznapi emberről és egy ennyire banális helyzetről skandináv művészfilmet készíteni? De vajon van-e érdekesebb látlelet, mint elmesélni egy épkézláb mesét egy öregedő északi vasutasról - netán egy indiai parasztról, új-zélandi boltostról, chilei tanárról vagy kanadai banktisztviselőről?
Az esélytelenek nyugalma
Odd Horten egyrészről a lehető legátlagosabb ember. Szolid és átlagos körülmények között, egyedül él egy vasútállomás melletti legénylakásban. Egyetlen lakótársa egy kalitkába zárt madár, amit gondosan letakar, ha ennivalót és forró kávét összekészítve az ország másik felébe indul. Munkáját megbízható alapossággal végzi a high-tech mozdonyok vezetőfülkéjében.
Keveset beszél, de udvariasan társalog a vezetőfülkében megpihenő kalauzzal. Megfontoltan mozog. Oslói kiküldetésben ugyanabban a magánpanzióban száll meg évtizedek óta. Lelkiismeretesen és szeretettel látogatja édesanyját egy idősek otthonában. Egyetlen szenvedélye van: időnként pipára gyújt - elunván pedig célirányos mozdulattal, a cipője sarkával veri ki a hamut.
A váltó átállítása
Odd Horten másrészről az emberi lét egyik legszokatlanabb helyzetébe kerül: a nyugdíjjal addig kötött pályán haladó élete céltalanná, de egyszerre totálisan szabaddá is válik. És a férfi napi rutinjába szép lassan beszivárog a véletlen. Saját búcsúpartiját kollégái helyett egy kiskamasz emeletes ágya mellett virrasztva tölti el. Elalszik a szaunában és az éjszakai fürdőzés után egy magas sarkú, piros női cipőben kénytelen távozni megszokott uszodájából.
Amikor a hajójára évek óta ácsingózó vevőt keresi az oslói repülőtéren, a biztonsági szolgálat mint gyanúsan viselkedő egyént letartóztatja és átvizsgálja. Ugyanezen az éjszakán eltűnik a kedvenc pipája. Hazafelé pedig egy utcán heverő másik öregúrba botlik. Aki magát nyugalmazott diplomatának mondja és meghívja Hortent az afrikai fegyverekkel dekorált házába. Újdonsült barátról kiderül, hogy különleges képességként bekötött szemmel is képes autót vezetni. És a két öregúr hajnalban kocsikázni indul…
Olvasni a jelekből
Odd látszólag rezignált arccal veszi tudomásul a körülötte változatlan és lassan mégis megváltozó dolgokat is. A lassú tempóval, epizódszerűen sorjázó apró történések és a kisrealista miliőfestés egyre nyilvánvalóbban tolódik el a maguk banalitásában is abszurdba hajló élmények irányába - mint például az éjszakai ónos eső vagy az éttermi jelenetek esetében.
Bár a férfi hétköznapi szemlélődése komolyabb fordulat ígéretét nem hordozza, belül azért komoly felismerés érlelődik. Utcán talált új barátjának igaza volt: vannak dolgok, amikhez soha sincsen késő. És Odd Horten lassan és megfontoltan, drámai aláfestő zene és jelentőségteljes közelképek nélkül is megtesz valamit, amivel nem csak saját élethossziglani félelmét gyűri le, hanem édesanyja életét is beteljesíti. A film zárlatában pedig még egykedvűen őrzött magánya is megváltozni látszik…
