Súlyosabb betegség-lefolyást eredményez.
A magas vérnyomás önmagában is kockázati tényezőnek számít koronavírus-fertőzés esetén – hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornán szombaton. Müller Cecília közölte, a magas vérnyomásban szenvedőknél sokkal súlyosabb a betegség lefolyása.
Az M1-en elhangzott, napról napra emelkedik a koronavírus miatt elhunytak száma Magyarországon. A híradóban Müller Cecíliát idézve elmondták azt is: pénteken az elhunytak jelentős része valamilyen krónikus betegségben szenvedett. A legidősebb elhunyt 94, a legfiatalabb 55 éves volt. A tájékoztatás szerint a második hullámban legnagyobb számban továbbra is fiatalok fertőződnek meg.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!