Müller Cecíliát is testőrök őrzik már

Nem tudni miért, a minisztérium szerint indokolt.
Testőröket kapott Müller Cecília – tudta meg a Belügyminisztériumtól a

24.hu. A híroldal az után fordult a minisztériumhoz, hogy egy olvasójuk testőrökkel látta az országos tiszti főorvost. Megkeresésükre ezt a választ kapták:

A rendelkezésre álló információk indokolttá tették az országos tiszti főorvos ideiglenes védelmének elrendelését, amit a belügyminiszter a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló 160/1996. (XI. 5.) Korm. rendelet alapján engedélyezett.

A személyvédelmet a TEK, vagy a Készenléti Rendőrség láthatja el a rendelet szerint, de a Belügyminisztérium azt már nem árulta el, hogy a kettő közül melyik őrzi Müllert. Azt sem mondták meg a 24.hu-nak, hogy miféle információk teszik indokolttá a személyvédelmet.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet