A szombathelyi Lenin szobor a Március 15. téren ácsorgott kedves gyerekek, amely immár a múlt ködébe és a legendák homályába vész. Hűlt helye van már csak, az emlékekben él, meg egy raktárban, mivel nem mindig, de általában ez a szobrok sorsa, amikor rendszerek jönnek-mennek, a szobrok pedig maradnak. Kínnak. Valamikor azonban, boldogult úrfikorunkban – mármint a miénkben, vénekében – büszkén ácsorgott a neki jelölt helyen, s ma arról mesélek, milyen nyűg volt már akkor is a hatalom számára, amit az ember kajánul nézett.
1965. november 7-én állították oda, így, amikor a nyolcvanas évek elején segédfűtőként dolgoztam az SZTK kazánházban, már közel húsz éve állta a mindenféle viharokat egyik kezében a sityakjával, fején a galambok áldásával. És ez a segédfűtőség, s éppen itt, alkalmat kínált arra, hogy meglássa az ember a szobor köznapjait is, mert neki sem csupa ünnep volt az élete, mikor is mindenféle géppisztolyos alakok őrizték a nyugalmát, meg, hogy ne bántsák a rendszer listázott ellenségei. Az soha nem jó, ha egy szobrot őrizni kell, az ilyen aktus sok mindent elmond a társadalom mineműségéről. (Is.)
Segédfűtőnek lenni isteni foglalatosság volt. Leginkább úgy írható le, hogy az ember szakmányban olvassa végig a tizenkét órás műszakot, míg a kazánok dorombolnak, mint valami jól lakott macska. Sakkozni is lehet a melegben, míg odakint a szobor áll a hidegben, galambok tisztelik meg, és senki rá sem néz, ha nem muszáj. És ami a legkomikusabb az egészben, a segédfűtő olyan könyveket olvas, amelyek alapjaiban kérdőjelezik meg a rendszert, amely miatt a szobor odakint áll, és csak nem is sejtik, mert nem gondolják, hogy a segédfűtő olvasni tud. Pláne illetlen irodalmat.
Egyébként március 15-én, április 4-én és november 7-e körül kapott kiemelt őrizetet a szobor, s most nem arra gondolunk – pedig ilyen is volt –, hogy díszőrséget álltak neki mozdulatlanul marconának tűnni igyekvő alakok. Hanem a rajtuk kívüli felügyeletre, amikor egy rendőrjárőrnek az volt a dolga, hogy a szobrot lesse csakis. Figyelje a kétes, ködökben megbúvó alakokat, és rajtuk üssön, ha kárt óhajtanának tenni a műalkotásban, s így egyként az eszmében is, és ez utóbbi volt inkább a fontosabb mindig. A nyúlós eszme, amellyel mindenki torkig volt már, de csöndek voltak azért.
A rendőrjárőr viszont fázott veszettül, míg az alantas fűtő és a segédje a lenti melegben sakkozgatott és szidta a rendszert. Ironikus egy dolog, hogy a potenciális bűnözőnek jobb legyen a dolga, mint annak, aki esküje szerint vére árán is védte azt. Az élet soha nem igazságos, és többnyire abszurd, pláne alulnézetből, ahonnan röhögni lehet – nincs is ennél nagyobb áldás, ez csak a vének tanácsa az utánuk jövőknek –, mint a szerencsétlen járőrön is az egyik ilyen fagyos éjjelen. Mikor is tele lett a búrájuk, és bekérezkedtek a kazánházba, hogy meg ne fagyjanak szoborőrzés közben.
Mint az éhes kölök a cukrászda kirakatát, úgy nézték esengve s sakkpartit, mígnem egyikük nem bírt tovább a vágyaival, hogy ő is játszana, és engedélyt kapva a partira, úgy felejtett el szobrot, veszélyt és kötelességet, mint egy amnéziás hörcsög. A tókivóki ötpercenként recsegett, jelentést kért az aktuális ellenforradalmi helyzetről, a rendőrök pedig idvezült nyugalommal felelgettek, hogy minden rendben, miközben kapták és adták a mattokat. Sőt, olyan illetlen dolgokat mondtak a szoborról, ami hozzá sem érhetett a tiltott irodalomban foglaltakhoz.
Négy évig voltam segédfűtő az SZTK-nál, sok ünnepen szidták a rendőrök a kazánház biztonságából a rendszert, addig, míg be nem teljesült a sorsa. Nem az ő érdemük volt, se nem a miénk, a mese csak arról szólt a mai fiatalságnak, hogy ne higgyen a szemének. Ne dőljön be a meséknek ma sem, mert a felszín ugyan fecseg, de hallgat a mély, és egyszer mindennek – ha jó, ha rossz – vége lesz. A szobrok ledőlnek, eszmék elavulnak, de a könyv az örök. Bár ma már segédfűtőnek sem lehet lenni, hogy kiolvasson egy könyvtárat az ember. Vannak foglalkozások, amelyekért nagyon nagy kár. - Ennyit mára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
