Még mindig nincs egyszerű helyzetben a magyar turizmus, a Balaton például továbbra is ezerrel küzd azért, hogy ne csak a nyári szezonban gondoljanak rá lehetséges úti célként a turisták. Meg egyébként is, a magyar tenger csak nekünk igazán tenger, és valljuk be elég nehezen konkurál a déli szomszédok beacheivel.
Most azonban hatalmas lépést tettünk afelé, hogy végre a Balaton is komoly csáberővel bírjon a lángos, a vizezett sör és a csalamádés hambi mellett. Delfinek kerültek a tóba Tihanynál. Legalábbis, ha hihetünk annak a képeslapnak, amit a Balaton Tagadók Klubja Facebook-oldalának egyik követője küldött be.
Balaton Tagadók Klubja
Nna itt aztán van kamu rendesen,,, Köszi Szandra!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!