Dobrev Klára kezdeményezte Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását, miután az énekes a Békemeneten a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának ügyében úgy fogalmazott, „ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”
A fenti mondat közreadása után Nagy Feró a Telexnek nyilatkozott. A lapnak azt mondta, „általában az emberek a saját anyagi helyzetüket akarják javítani.” A volt igazgató szerinte visszaélt a helyzettel, hogy pénzt kereshessen. Azt is mondta, hogy szerinte ezzel a korábbi intézményvezető jól járt, de szerinte jól járhattak a lányok is, mivel egyelőre nem világos, hogy valóban kényszerítették-e prostitúcióra az ügyben érintetteket. „Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha nála van egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal” – fogalmazott Nagy Feró a telefonban. Hozzátette, hogy „ha például vasláncon tartották” a lányokat, akkor természetesen nem önszántukból cselekedtek.
A DK közleménye szerint Nagy arról az ügyről nyilatkozott így, ahol a javítóintézet igazgatóját azzal gyanúsítják, hogy lányokat futtatott, miközben az intézményben alkalmazta őket. "Emberkereskedelemről és kényszermunkáról van szó, állami gondozott, fiatal lányok kiszolgáltatottságáról – és erre egy Kossuth-díjas művész ennyit tud mondani? Milyen ember az ilyen?" - írják.
A párt szerint "aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé", így aztán kezdeményezték Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!