A közelmúltban több mint hatvan érdeklődőt vonzott a Nestlé PURINA gyár által szervezett pályaválasztási nyílt nap Bükön. A program során az érdeklődő fiatalok és szüleik betekintést nyerhettek a Nestlé állateledelgyártásának kelet-közép-európai központjának mindennapjaiba, megismerhették a duális szakképzési lehetőségeket, és első kézből hallhattak sikertörténeteket a gyár korábbi tanulóitól.
A Nestlé PURINA büki gyárában idén minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a pályaválasztási nyílt napot, amelyen közel harminc fiatal vett részt. A rendezvény célja az volt, hogy közelebbről megismertesse a duális képzési programot, amely Bükön immár negyedik éve, a környékbeli iskolákkal együttműködésben, jelenleg három szakmában – villanyszerelő, mechatronikus karbantartó és mechatronikai technikus – kínál magas színvonalú oktatási lehetőséget a jövő szakemberei számára.
A program három turnusban zajlott, a látogatók pedig a gyár több egységét is bejárhatták. A nyílt nap egy rövid üdvözléssel és kötelező munkavédelmi oktatással indult, majd a résztvevők megismerhették a gyár történetét, a duális szakképzés rendszerét, valamint a tanulmányi évek során elérhető juttatásokat és lehetőségeket. Egy virtuális gyárlátogatás is színesítette a programot, amely során a termelési folyamatokat követhették nyomon. A résztvevők ezután meglátogatták a preventív karbantartó műhelyt, ahol a műszaki osztály mindennapjairól hallhattak az ott dolgozó mérnököktől. A következő állomás a gyár modern képzési központja volt, ahol három tanműhely biztosítja a gyakorlati oktatás helyszínét.
Különleges élményt jelentett a fiatalok számára, hogy találkozhattak egy korábbi duális képzésben részt vett tanulóval, aki ma már a gyár teljes jogú munkatársa. Ő arról mesélt, hogyan segítette a képzés abban, hogy elhelyezkedjen, és miképp haladt előre azóta is a szakmai ranglétrán. A program végén bemutatkozott a négy partneriskola is, a Vas Vármegyei SZC Barabás György Műszaki Szakképző Iskola, a Vas Vármegyei SZC Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium, a Vas Vármegyei SZC Nádasdy Tamás Technikum és Kollégium, valamint a Soproni SZC Vas- és Villamosipari Technikum, lehetőséget biztosítva az érdeklődőknek, hogy közvetlenül információkat gyűjtsenek a képzés feltételeiről. A Vas Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat jelen lévő pályaválasztási tanácsadója további hasznos információkkal látta el a résztvevőket, megkönnyítve számukra a döntést a jövőjüket illetően.
„Öröm látni, hogy rekordszámú érdeklődőt láthattunk vendégül a nyílt napon. A fiatalok lelkesedése remek visszaigazolás arról, hogy milyen sokan szeretnének valódi szakmai tapasztalatot szerezni tanulmányaik során a duális szakképzés keretein belül” – mondta Szilágyi Tamás, a Nestlé PURINA toborzási specialistája. Hozzátette, hogy Bükön az értékes tudáson kívül versenyképes fizetéssel, Cafeteriával, dolgozói kedvezményekkel, bejárási támogatással és különféle izgalmas eseményekkel is várják az elkötelezett fiatalokat.
További információk a képzésben résztvevő iskolákról és a jelentkezés feltételeiről e-mailben kérhetők a tamasjanos_PONT_szilagyi_KUKAC_purina_PONT_nestle_PONT_com e-mail-címen.
Ha a jövő szakembere szeretnél lenni, itt az idő, hogy jelentkezz egyik partneriskolánkba, hogy utána a Nestlé PURINÁNÁL alapozhasd meg karriered!
A Nestlénél elérhető további karrierlehetőségekről a www.nestle.hu/jobs oldalon lehet tájékozódni.