A Vecernje Novosti című belgrádi napilap szerint a több indián törzs által is szent állatként tisztelt fehér bölény a remény, az egység, a boldogság és a jövő jelképe, egy-egy példány megszületése az indiánok szerint csodának számít.
A bölényborjú egy recesszív gén megjelenése következtében született fehér színűnek, de nem albínónak. Dusanka apja is fehér színű, a belgrádi állatkertbe 2007-ben, borjúként érkezett Amerikából.
A belgrádi állatkert dolgozói úgy tudják, Európában még sehol nem született korábban fehér bölény, így azt fontolgatják, értesítik az amerikai testvérintézményeket is a ritka eseményről.
Az Egyesült Államokban a legutóbb 2012-ben, Kanadában pedig 2016-ban született fehér bölényborjú - adja hírül az MTI.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!