Nagyon zene – Ránki Dezső Szombathelyen

Nem emlékszem ennél ütősebb Bartók Fesztivál-nyitányra, pedig tíz éve, ha tehetem, ott vagyok. Tegnap este jó volt a Bartók Teremben lenni.

Ezen az estén minden összejött, laikusként mondom ezt, ennyire együtt rég halottam a Savaria Szimfonikusokat játszani. Élményfürdő volt, maratoni küzdelemmel. Kisebb hullámvölgyektől eltekintve közel két és fél órán át lendülettel, örömmel zenéltek a fellépők, kemény munkával. A teremben habzsolni lehetett a jóféle energiákat. A korábbi évek döcögősebb fesztiválnyitásai a múltba merülnek. Végre a nyitóhangverseny körítése is rendben volt, a fesztiválszervezők tanultak a korábbi évek hibáiból. Jó volt a tolmácsolás és a felvezetés, idén összejött a teltház is. Tény, Ránki Dezső sokunkat bevonzott. És még a politikusi felvezetés is, Marton Zsolt alpolgármestertől, odaillő, túlzásoktól mentes volt.

Bartók Fesztivál megnyitó 2011.
Jól végzett munka után, Peskó és a zenekar
Garas Kálmán

Nekem már Bartók is klasszikus – de jó

A nyitóhangverseny merítése a fesztivál korábbi éveihez képest konzervatívabb, hiányzik a kortárs programzene, de úgy tűnt, csak nekem, és a klasszikusabb merítés a fesztiválszervezőket igazolja. Bartók és Liszt jól megfér egymással, egy műsorban.
Peskó Zoltán vezényletével a felvezetés hatásosra sikeredett, Bartók Két képét a szimfonikusok lendülettel adták elő, volt ereje. Ahogy Ránki Dezső Liszt A-dúr zongoraversenyét játssza, az pedig kiemel még egy mégoly tisztességesen elmuzsikált hangversenyből is. A kétszeres Kossuth díj egy dolog, tudtuk, Ránki korosztályának egyik legnagyobb zongoristája, de élőben katartikus élmény. Tényleg egy a zenével, eltűnik Liszt mögött, szinte táncol a hangszerével. A darab frissen hatott, az összhatásért a szimfonikusok is keményen megdolgoztak.

Bartók Fesztivál megnyitó 2011.
Ránki Dezső Szombathelyen
Garas Kálmán

Szünet után Peskó Zoltán vezényletével a Faust szimfónia eredeti változatát tűzték műsorra. Lágyabb és langyosabb, Ránki zongorajátéka után nehéz újra feltüzelni a közönséget, de a harmadik „ördögi” tétel dinamikusabb elemei újra felráznak a süppedésből. Külön dicséretet a csellistának…

A kortárs zene a hét többi napjára vár

A fesztivál idén Bartók életművét egy tágabb keretbe illeszti, az elődök, kortársak és követők illusztris társaságába. A kerek évfordulós Liszt Ferenctől, Debussyn, Schönbergen és Sosztakovicson keresztül a mai huszonéves komponistákig terjed a megszólaló művek sora, Ránkihoz hasonló kvalitású kiváló művészek tolmácsolásában.

Bartók Fesztivál megnyitó 2011.
A szünetben a zenekar is megpihen
Garas Kálmán

A július 18-ig tartó fesztivál programjában találunk még folklórt és jazzt, sárvári kirándulást, az utolsó napok során pedig egy nemzetközi zenetudományi konferenciára várják a világ legjelentősebb Bartók-kutatóit, többek között az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Németországból, Japánból, Írországból, Izraelből, sőt még Tunéziából is. A részletekről itt olvashat… Ránki Dezső is zongorázik a Bartók Fesztiválon 2011. June 25. 19:03

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Éjszakai hangfürdő kortárs habokban – a Bartók Fesztiválról

Nem járt rosszul, aki a tegnap estéjét Szombathelyen Bartókkal és Kurtággal töltötte, és egy kortárs zenei hangfürdőre váltott jegyet. Itt a Bartók-fesztivál, ingyenes Fő téri programokkal (is), tessék nem kihagyni!

Ránki Dezső is zongorázik a Bartók Fesztiválon

A nemzetközi rangú kortárs zenei fesztivál gazdag kínálatában lesz folklór- és jazzprogram is, és konferenciára várják Szombathelyen a világ legjelentősebb Bartók-kutatóit.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra