Miközben természetfilmet forgattak, egy dunai hód családra lett figyelmes a Filmdzsungel Stúdió stábja.
Mint írják, az állatkák már annyira hozzászoktak az ember közelségéhez, hogy a Dunán könnyen találkozhatunk velük, mert már lakott területekre is beköltöztek. Ennek köszönhető az is, hogy videót tudtak készíteni a Lupa-szigeti hódcsaládról.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!