Kedden délelőtt napos, délután esős lesz az idő

Az Alpokalján 5-8 fokig melegszik a levegő.

Az Alpokalján kedd reggelre megszűnik a csapadék, felszakadozik a felhőzet. Napközben gyorsan vonuló gomolyfelhők lesznek az égen, ezek mellett időszakos napsütéssel. Az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből főként a délután folyamán van esély egy-egy helyi záporra. Az erősebb záporokat jégdara kísérheti, kis eséllyel zivatartevékenység is kialakulhat. A légmozgás északnyugatira fordul és megélénkül, záporok környezetében néha megerősödik.

Délutánra 5-8 fokig emelkedik a hőmérséklet - olvasható a Kőszegi Időjárás Előrejelzés Facebook-oldalán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás