Megcsúszott és egy napraforgótáblában felborult egy kisteherautó Peresznye közelében

A mentők három embert szállítottak kórházba, kivizsgálásra.
Könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 8627-es úton, Peresznye közelében, a Vas vármegyei oldalon. Répcevis felől tartott Peresznye irányába egy Mercedes kisteherautó.
Megcsúszott és az útról letérve felborult egy Mercedes kisteherautó Peresznye közelében
TM/Nyugat.hu
A sofőr elmondása alapján egy jobbra ívelő kanyart követően a hátsókerék meghajtású, terheletlen jármű megcsúszott a nedves burkolaton és a járművezető már nem tudta az úton tartani. A Mercedes a menetirány szerinti jobb oldalon letért az útról és egy napraforgótáblában az oldalára dőlt. A sofőr hozzátette, hogy nem hajtott gyorsan, kb. 70 km/órás sebességgel közlekedett. Az aszfalton, a kanyar előtt látott egy olajfoltot, de azt nem állította, hogy a baleset emiatt következett be.
Megcsúszott és az útról letérve felborult egy Mercedes kisteherautó Peresznye közelében
TM/Nyugat.hu
A sofőrön kívül hárman utaztak a járműben. Az utasokat a mentők kivizsgálásra kórházba szállították, információnk szerint senki sem sérült meg súlyosan. A helyszíni szemle ideje alatt egy sávon haladhatott a forgalom. Nem alakult ki torlódás.
Megcsúszott és az útról letérve felborult egy Mercedes kisteherautó Peresznye közelében
TM/Nyugat.hu
A helyszínre kőszegi, peresznyei és répcevisi tűzoltók vonultak.
Megcsúszott és az útról letérve felborult egy Mercedes kisteherautó Peresznye közelében
TM/Nyugat.hu
A napraforgótáblában sok a parlagfű, ez a fényképeken is jól látszik.
Megcsúszott és az útról letérve felborult egy Mercedes kisteherautó Peresznye közelében
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló