Ilyen lesz a szilveszter idén.
Az év utolsó napján nyugat, északnyugat kivételével többfelé várható eső, a magasabb hegycsúcsokon esetleg havas eső, hó. Nyugaton a felhőzet is felszakadozik és kisüt nap. A Dunántúlon helyenként megélénkül az északi, északnyugati szél. Hajnalban 0, plusz 6, délután 4-9 fok várható. Reggelre helyenként pára, köd képződhet. Kettősfronti hatás várható.
Újév reggelén keleten, északkeleten kevés eső, havas eső, esetleg hó is eshet. Máshol kevesebb felhő lesz az égen, de pára, köd kialakulhat. Napközben többfelé hosszabb időszakokra is kisüthet a nap, számottevő csapadék nem várható. A délies szél helyenként élénk lesz. Hajnalban mínusz 4, plusz 4, napközben 4-9 fokra van kilátás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.