Meleg volt nagyon? Igen. Zavarta ez a Fő téren jógázni vágyókat? Egyáltalán nem. Ahogyan a meghívóban invitálták mindenki jógázhatott, aki akart. Gyerek, felnőtt, idős, együtt a család, kezdő, haladó és a jógát még csak „gondolati szinten művelő” is.
A Napüdvözlet sorozatokat (mindenki képességei szerint) egy rövid bemelegítést követően végezték. A gyakorlás pedig irányított relaxációval zárult. A " zenei aláfestést" Horváth Gabriella biztosította, csodálatos hangtálai és intuitív hangszerei (eső,- és óceándob, tinghsa, koshi) segítségével.
Mint tudjuk, a jógában az a törekvés az, hogy az ember fokozatos önfegyelmezéssel, érzékeinek, testi mivoltának uralma alá rendelésével elérje az elme megtisztulásának azt a fokát, amelyben a megvilágosodása bekövetkezik. Nos, ilyen szintet a Fő téren nem lehetett elérni, de mókának, és egy más kultúra és gondolkodás megismerésének jó volt a Napüdvözlet. - Namaszté. [/p ]
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!