Már minősített emberöléssel gyanúsítják a férjét Náraiban halálra verő asszonyt

A véres bűncselekmény után halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Vas Megyei Főügyészség indítványozta annak a különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsított nő letartóztatása meghosszabbítását, aki a Szombathelyhez közeli Náraiban megölte a férjét 2021. júliusában.

A megalapozott gyanú szerint a nő kézzel, törött felmosó fejjel és bottal, közepes, illetve közepeset meghaladó erővel, összesen legalább 25-30 alkalommal bántalmazta a fején és testszerte a házastársát, az idős, mozgásában korlátozott sértettet 2021. július 14-re virradó éjjel, Náraiban található otthonukban.

Az asszony még az emberölés helyszínén
TM/Nyugat.hu

Az egészségügyi állapota miatt védekezésre képtelen, ágyban fekvő sértett az elhúzódó durva bántalmazás miatt a szokványos fájdalmat, lelki megterhelést többszörösen meghaladó olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Már emberöléssel gyanúsítják a Náraiban élő asszonyt
TM/Nyugat.hu

A főügyészség a szökés és elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását.

Különös kegyetlenséggel verte haléálra a férjét az asszony Náraiban
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Sokkoló