És ez még csak a kezdet.
Utcanév-magyarázó táblákat helyezett ki Szombathelyen az önkormányzat a költészet napja alkalmából.
Bonyhádi Zoltán/Szombathely MJV
Első körben olyan utcákban, melyek magyar költők nevét viselik – így a Kisfaludy Sándor utca 1-hez és a Wesselényi-Kisfaludy utcák sarkához, illetve a Szelestey László utca 13. és 34-es számhoz.
Bonyhádi Zoltán/Szombathely MJV
A magyarázó táblákon az adott költővel kapcsolatos tudnivalók és érdekességek olvashatók, illetve az utcák elnevezésének évét is feltüntették – írják a város hivatalos oldalán.
Horváth Soma alpolgármester, Nemény András polgármester és Feiszt György történész leplezte le az első táblát.
Bonyhádi Zoltán/Szombathely MJV
A tervek szerint pedig az önkormányzat több utcában is helyez majd ki hasonló magyarázó táblákat a jövőben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.