Négyből két autó gazdasági totálkáros lett a délutáni szombathelyi baleset után

Havi rendszerességgel történik hasonló baleset ebben a kereszteződésben. A műszaki mentés befejezéséig nem lehetett a Csaba utca irányába kanyarodni a roncsoktól és a közút járművétől. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne lett volna olyan, aki megpróbálta.

Személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt a szombathelyi Csaba utca és a 86-os és 87-es főutak közös szakaszának kereszteződésében, csütörtök délután.

Négy autó ütközött Szombathely határában a 86-os és 87-es közös szakaszán - Toyota kanyarodott Suzuki elé
TM/Nyugat.hu

Körmend irányába tartott a főúton egy Suzuki személygépkocsi. A szemből érkező Toyotát vezető fiatal férfi figyelmetlenül kezdte meg a balra kanyarodást és a járműve ütközött a Suzukival, ami megpördült és nekiütközött a kereszteződésben szabályosan várakozó Mininek, amit egy Fordnak lökött.

Négy autó ütközött Szombathely határában a 86-os és 87-es közös szakaszán - Toyota kanyarodott Suzuki elé
TM/Nyugat.hu

A Suzukit vezető nőt a légzsákok megóvták a sérüléstől. Információnk szerint mindegyik járművezető használta a biztonsági övét és egyikük sem fogyasztott alkoholt. A Suzuki és a Toyota gazdasági totálkáros lett, a másik két érintett jármű saját kerekein hagyta el a helyszínt.

Négy autó ütközött Szombathely határában a 86-os és 87-es közös szakaszán - Toyota kanyarodott Suzuki elé
TM/Nyugat.hu

A baleset okozója nem kívánt válaszolni a kérdéseinkre.

Négy autó ütközött Szombathely határában a 86-os és 87-es közös szakaszán - Toyota kanyarodott Suzuki elé
TM/Nyugat.hu

A műszaki mentés befejezéséig a 86-os és 87-es főutak közös szakaszán a Répcelak felé tartó oldalról nem lehetett balra kanyarodni a Csaba utca irányába a roncsoktól és a Magyar Közút járművétől. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne lett volna olyan, aki megpróbálta.

Négy autó ütközött Szombathely határában a 86-os és 87-es közös szakaszán - Toyota kanyarodott Suzuki elé
TM/Nyugat.hu

Ebben a kereszteződésben havi rendszerességgel történik hasonló baleset. A főúton 70 kilométer/órás sebességkorlátozás van érvényben és TrafiBoxot is kiépítettek.

Négy autó ütközött Szombathely határában a 86-os és 87-es közös szakaszán - Toyota kanyarodott Suzuki elé
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló