Már négy ember halt meg a francia zavargásokban

Két hete lázban ég az ország, és nem látszik a vége.

Marseille-ban meghalt egy idős asszony, akit még a szombati zavargásokban sérült meg, mikor ablakába csapódott egy könnygázpalack – írja a BBC.

Ezzel már négy halálos áldozata van a Franciaországban két hete tartó „sárgamellényes” mozgalomnak.

A megmozdulások eredetileg az üzemanyagok adója miatt indultak el, de időközben a megélhetési költségek általános tiltakozássá nőtték ki magukat.

Anne Hidalgo, Párizs főpolgármester 3 és 4 millió euró közé becsülte a hétvégi megmozdulását kísérő zavargások okozta anyagi károkat.

A nem végleges becslésbe nem értendő be a környékbeli üzletekben és a Diadalívben okozott több százezer euróra becsülhető rongálások értéke. A nemzeti emlékhelyre a feldühödött tüntetők festékszóró pisztollyal kormányellenes feliratokat festettek, a múzeumban összetörték a szobrokat, kifosztották a emlékboltot.

CNBC

Szombat este óta a közterület-felügyelet munkatársai 900 köbméter szemetet és kétszáz roncsot szállították el - mondta a főpolgármester a France3 köztelevízióban.

A prefektúra szerint a mintegy 3 ezer dühöngő ember 249 helyen gyújtott tüzet Párizs belvárosában, 119 gépjármű, 130 kültéri felszerelés (pad, megállótartozék, lámpa) és hat épület gyulladt ki.

Mit ír a helyi sajtó?

A párizsi erőszakot előidéző sárgamellényesek mozgalmának egyedisége a korábbi franciaországi lázadásokhoz képest, hogy formájában és politikai céljait illetően is meghatározhatatlan: jóllehet az ellenzék támogatja a megmozdulást, egyetlen pártnak sem sikerül a franciák által megértéssel fogadott példátlan és sokrétű elégedetlenség élére állnia - írta hétfő délután a Le Monde című napilap.

A balközép francia napilap kommentárja szerint politikailag érthetetlen az elemzők és a politikusok számára is, hogy a párizsi rombolást okozó 3 ezer ember között vegyesen voltak apolitikus, egyre eltökéltebb radikális tüntetők, ultrajobboldali csoportok és ultrabaloldali anarchisták, akiket valójában semmi nem köt össze. Yvan Benedettit, egy 2013-ban feloszlatott antiszemita ultrajobboldali csoportnak a volt vezetőjét meg is verték az anarchisták szombaton a zavargások közben.

A Le Monde szerint nem az a kérdés, hogy miért és hogyan találtak egymásra a politikai szélsőségesek a szociálisan elégedetlen apolitikus tömeggel, hanem hogy mi ellen lázadnak. A válasz egyértelműnek tűnik: Emmanuel Macron államfő és reformjai, az általa képviselt politikai és gazdasági filozófia a tiltakozók célpontja.

A francia közéletében sokan hasonlítják a szombati történéseket 1968. május 25-re virradó éjszakához. Az ötven évvel ezelőtti zavargások éjjelen sem a szélsőbaloldali csoportok, sem a rendőri erők nem tudtak mit kezdeni a feldühödött diákokkal, akik minden politikai képviseletet visszautasítottak. A sárgamellényesek maguk is az 1968-as májusi lázadásokat és az 1789-es francia forradalmat tekinti referenciának, azok jelképeit használják.

Az összehasonlítás azonban azért nem tökéletes, mert 1968-ban a sztrájkoló munkásokat a kommunista párt és a CGT szakszervezet megszervezte, a lázongó diákokat sokan forradalmároknak tartották, s az ultrajobboldal nem volt jelen az utcákon. Charles de Gaulle kormányának volt kivel tárgyalnia, a diákok és a szakszervezeti vezetők közül is gyorsan kiemelkedtek a hangadók. A legfőbb különbség 2018-ban 1968-hoz képest, hogy a mozgalom politikailag meghatározhatatlan és nincsen se arca, se vezetője, s ez a kormányzat és a politikai ellenzék lehetőségeit is teljesen blokkolja.

Tény viszont, hogy 1968-hoz hasonlóan a lázadás Párizs elegáns negyedeiben tört ki, ahol a helyieknek nincsenek pénzügyi gondjaik. Márpedig a középosztályt képviselő sárgamellényesek legfőbb követelései az életszínvonal javítására vonatkoznak. A tiltakozók a számukra a gazdasági és politikai hatalmat jelképező épületeknél, üzleteknél, műemlékeknél romboltak az elnöki hivatal közelében, amit viszont a rendőri erők mozgósítása miatt meg se tudtak közelíteni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet