Hirtelen kitört viharban négyen életüket veszítették, és csaknem százan megsérültek csütörtökön villámcsapásoktól a lengyel Tátrában, folyamatban vannak a mentőakciók - adta hírül legfrissebb jelentésében a lengyel közszolgálati televízió (TVP Info).
A lengyel légi egészségügyi mentőszolgálat (LRM) szóvivője közölte: a villámcsapás által sújtottak közül négyen - két gyermek és két felnőtt - nem élnek.
A összeült válságstáb első ülése után a sajtóval közölte: 89 embert a zakopanei kórházba szállítottak, őket könnyebb sérülésekkel ápolják. További - súlyos - sérülteket a térségbeli kórházakba vittek.
A károsultak végleges számát egyelőre nem mondhatják meg, a több helyszínről is induló, a hegység nagy részére kiterjedő mentőakció addig fog folytatódni, amíg a hegyi ösvényekről az összes rászorulót le nem szállítják - közölte a vajda.
A mentőakciókba helikoptereket, tűzoltókat, rendőröket vetettek be, riadóztatták a mentőszolgálatokat más lengyelországi vajdaságokból is.
A Nagy-Giewont hegycsúcson 1901 óta magas vaskereszt áll, mely vonzza a villámokat. A viharokban veszélyesek a meredek ösvények mentén rögzített segítőláncok is, amelyekbe a turisták hegymászás közben kapaszkodnak.
A TVP Info szerint a vihar idején a Giewont-csúcs környékén mintegy 20-an tartózkodtak, a hegy irányában délelőtt akár 5 ezren is túrázhattak.
A lengyel média szerint csütörtök reggel napos idő volt a Tátrában, ezért a nem kedvező időjárás-előrejelzés ellenére is sokan indultak hegyi túrákra.
Csütörtök este gyászmisét mutattak be az áldozatokért Zakopanéban, a Fatimai Szűzanya tiszteletére szentelt templomban.