Videó: Négy évig harcolt civilként az illegális kutyaszaporítók ellen - könnyezve mondott köszönetet az állatvédőknek

Nyugat-Európa több országát láthatták el Magyarországról hamis papírral ellátott, rendkívül rossz körülmények között tartott és szaporított juhászkutyákkal. Azzal a férfival beszélgettünk, aki négy éve harcolt egy osztrák nő által irányított hálózat ellen, adatokat, képeket gyűjtött és most végre komoly sikereket ért el. A férfi a videónk végén a könnyeivel küzdve mondott köszönetet az állatvédőknek.

Szinek László négy éve vásárolt egy juhászkutyát 1500 Euróért (jelenleg több mint 600 ezer forint). Az állatot koszosan, de megfelelőnek látszó papírokkal adta át a tenyésztő. Kiderült, hogy súlyosan beteg ebet kapott és a papírokon semmi nem felelt meg a valóságnak.

Az osztrák férfi rövidesen rádöbbent, hogy száznál több átvert ember lehet, viszont mindenhonnan lepattant. Nem adta fel, évekig harcolt az igazáért és a kutyákért. Elkeseredve látta, hogy hiába adja át tálcán az információkat, nem igazán veszik komolyan.

A férfival Kőszegpatyon beszélgettünk, miközben állatvédő szervezetek gyűjtötték össze a közeli ingatlanon tartott állatokat. Az interjút vágatlanul közöljük és javasoljuk meghallgatni, mert nagyon tanulságos.

Arra is rákérdeztünk, hogy mi történt a súlyosan beteg kutyájával. A férfi válasza néhány embernek biztosan könnyet csal a szemébe.

Az illegális szaporítótelep felszámolásáról hamarosan részletesen beszámolunk. A csöngei előzmény ide kattintva Az ágyában feküdt az illegális állatszaporító, miközben zajlott az állatmentés a csöngei területen 2024. November 13. 21:47 tekinthető meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló