Négy képviselőjelölt már biztosan versenybe száll jövőre Szombathelyen

A DK és a Mi Hazánk már be is jelentette, kit támogatnak. Megnéztük Vas megye többi választókerületét is.

A hétvégi kongresszuson jelentette be a Demokratikus Koalíció a képviselőjelöltjeit a jövő évi országgyűlési választásokra, köztük a Vas megyében indulókat is. A Mi Hazánk már korábban megtette ezt Bemutatta a Mi Hazánk Vas megyei jelöltjeit 2025. August 20. 13:51 , így az ő jelöltjeik egy ideje már ismertek.

Rajtuk kívül biztosan indít jelöltet a Fidesz, de ők még nem nevezték meg jelöltjeiket, és a Tisza Párt is, ők viszont elhalasztották Elhalasztotta a Tisza Párt a jelöltállításuk nyilvános folyamatát 2025. September 27. 19:03 a jelöltjeik bemutatását, állításuk szerint azért, mert nem akarják őket túl korán kitenni a kormánypárti karaktergyilkosságnak. És, persze, a Fidesz jelöltjei is ringbe szállnak, ők már nagyjából ismertek is, igaz, hivatalosan még nem nevezték meg őket.

1. választókerület, Szombathely és környéke

A Szombathelyt és 11 környező települést (Balogunyom, Bucsu, Dozmat, Felsőcsatár, Horvátlövő, Nárai, Narda, Pornóapáti, Sé, Torony, Vaskeresztes) magában foglaló választókerületben négy jelölt biztosan lesz.

A Fidesz minden valószínűség szerint Vámos Zoltán főispánt indítja, aki erre célzott is májusi interjúnkban „Ha szembe kell menni az autópályán, akkor szembe megyünk” – Interjú Vámos Zoltán főispánnal 2025. May 23. 19:01 . De mindenképpen új jelöltet állítanak, hiszen Hende Csaba nemrég alkotmánybíróvá lépett elő.

A Tisza Párt jelöltje még nem ismert, de egyre nagyobb az ellenzéki nyomás, hogy a közvélemény-kutatásokban jó ideje vezető Tisza Párt egyeztessen azokkal, akiknek van támogatottságuk a városokban. De ez majd később kiderül.

Czeglédy Csaba városi képviselő, volt alpolgármester már korábban bejelentette, hogy függetlenként indul a választásokon, mint nemrég kiderült, a DK is őt támogatja Egy országgyűlési képviselőjelölt neve már biztos Vas megyében 2025. October 05. 13:40 . 2022-ben ő nyerte meg az ellenzéki előválasztást, ahol a legerősebb ellenfele a politikától azóta nagyjából visszavonult Ungár Péter volt. A választáson aztán Hende Csaba (Fidesz) nyert, aki - mint feljebb írtuk - már nincs képben.

A Mi Hazánk Danka Lajost indítja Szombathelyen. Danka korábban volt már országgyűlési képviselő a Kisgazdapárt színeiben, majd később polgármester lett Söptén, most Szombathelyen városi képviselő.

Persze, nincs kizárva, hogy lesz még néhány jelölt, messze van még április.

2. választókerület, Sárvár, Kőszeg, Celldömölk

A 2-es választókerületben a Fidesz nagy valószínűséggel Ágh Pétert indítja, aki 2022-ben 65 százalékkal nyert. De vannak olyan hírek is, hogy Ágh Péter komolyabb feladatot kaphat a kormányban, és akkor másnak kell átvennie a körzetét, de ez egyelőre csak találgatás.

A Tisza Párt jelöltjét itt sem ismerjük még, a Mi Hazánk Dala Ferencet, a megyei közgyűlés tagját indítja. A DK jelöltje pedig Deák Gábor mérnök. És itt is nyitott még a lista.

3. választókerület, Körmend, Vasvár, Szentgotthárd, Őrség

V. Németh Zsolt (Fidesz) 1998 óta a körzet képviselője. 2022-ben például 66,4 százalékot ért el, jelenleg az energiaügyi minisztérium államtitkára. A választókerületben közszájon forog V. Németh Zsolt helyett is új embert indíthat a Fidesz jövőre a vasi 3-as körzetben 2025. August 28. 07:35 , hogy őt is lecseréli a Fidesz, de ezt később lapunknak cáfolta "A hír kacsa, sőt, méretét tekintve zebra!" - Ezzel reagált ma reggeli cikkünkre V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő 2025. August 28. 15:54 .

A Tisza Párt jelöltje itt is ismeretlen még, a Mi Hazánk jelöltje Takács Imre Ferenc villamosmérnök. A DK pedig a káldi Ludván Zsolt László gépészmérnököt, vállalkozót indítja Dél-Vasban.

Persze, itt is lehet még sokkal több jelölt, és valószínűleg lesz is.

Jelenleg tehát ennyit lehet tudni a Vas megyei országgyűlési képviselőjelöltekről. Az eseményeket figyelemmel kísérjük, és várjuk olvasóink információit is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet