Ítélet szültetett egy tavaly októberben történt baleset ügyében. A Szombathelyi Törvényszék közleménye szerint a negyven éve, többféle jogosítvánnyal rendelkező vádlott 2024. október 10-én este – esős időben – éjszakai sötétségben, de működő közvilágítás mellett egy Skoda taxival közlekedett Szombathelyen, a Kiskar utcában a Thököly utca irányába. A vádlott a közlekedése során nem észlelte, és így nem biztosított elsőbbséget a Kiskar utca és Kossuth Lajos utca kereszteződését követően kijelölt gyalogos átkelőhelyen neki balról jobba áthaladó gyalogosnak, akit így a gépkocsija elejével elütött.
A balesetben a sértett 8 napon túl gyógyuló, 60 nap tényleges gyógytartamú súlyos testi sérüléseket szenvedett el.
A közlemény szerint a baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ 43. § (1) bekezdésében írt rendelkezéseket, azaz a járművel nem adott elsőbbséget a gyalogos-átkelőhelyen a gyalogos részére.
A büntetlen előéletű férfit a Szombathelyi Járásbíróság közúti baleset gondatlan okozása miatt - előkészítő ülésen - 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélt, továbbá 1 évre eltiltotta B kategóriára korlátozott közúti járművezetéstől.
Az ítélet jogerős.